Peti:
Na csummantás evribádi!
A repcsin ülünk immár több mint 4 órája, úgyhogy gondoltam írok nektek pár sort. Elég szuper helyünk van, bár egy picit amúgy csalódtam a repülőgépek kényelmében, mert kb egy turistabusz kényelmi szintjével ér fel. Nem fér el a lábam, fáj a nyakam ha aludni próbálok és még sorolhatnám :)
Na mindegy, viszont ablak mellett ülünk, a kilátás állat, az indulás meg mégállatabb volt. Most repültem először, de nagyon nagyon élveztem ahogy az ülésbe paszírozódva elkezd a gyomrom táncot lejteni a testemben.
Amúgy már a kaján is túl vagyunk, sőt, eddig kétszer a világűrbe szippantotta a wc is a kisdolgomat. Ez elsőre azért megijesztett, mert a wc papír is lobog a szélben ahogy a vákum kiszippantja a pisit. Másodszorra vizont már állat volt, mert tudtam mire számítsak. Arra azért kiváncsi lennék hogy ez ilyenkor hová is kerül.
Egyszerűen irány a lég? Elképzelem ahogy... Najó inkább nem képzelem el... Mondjuk azt hogy elporlad ekkora magasságban és beépül a következő esőbe :) Ez egy szimpatikus gondolat...
Már a harmadik filmet vetítik amúgy, de elég kicsi a tv, úgyhogy engem ez nem köt le. Zsófi azt nézi épp. Illetve az előbb volt egy elefántos rajzfilm, ami nem lehetett túl régi, és nagyon aranyosnak tűnt. Majd rákeresek mi lehetett a címe, mert azt majd otthon meg kell szerezni.
Meg közben kitötöttük a belépési papírokat is, meg a vámpapírt. Na mondanom sem kell a vámmal nem idefele lesznek gondok :)
Eddig még csak repcsis képek vannak, úgyhogy lehet hogy az első postba nem kerül még kép, ráadásul egy kártyaolvasót is vennem kell még idekinn. Najó, meguntam, úgyhogy egyelőre ennyi, aztán ha lesz kedvem meg időm majd ha megérkeztünk még írok nektek.
Zsófi:
no megérkeztünk :))) a repülés igazi élmény volt, de az a rengeteg várakozás...
a repülőtér egy igazi kis kavalkád a világ népeiből... kínai, indiai, zsidó, fekete no és amerikai :) mint például a pilótánk aki igazi, elnyelős, vadnyugati laza stílusban beszélt.. (ok guys, just sit down...) hálistenek csak leszállás után hallottam, akkor már mindegy volt, hogy egy ilyen férfi kezében volt addig az életünk :))))))))
a reptéren Lara várt minket, jó érzés volt meglátni :-DDD kinn már rögtön éreztem a párás levegőt, ill. a kocsiból láttuk az óceánt... végig tipikus amerikai házak, autók, utak...
New Jersey 1 órányi autókázásra van van NY-tól, átmentünk 1 hatalmas hídon is, amin két szinten mentek az autók! Lara valami tündéri helyen lakik, igazi kisváros: nincs kerítés, zöld gyep, autóbeálló, jellegzetes amerikai házikók, csend, béke, kocogó nyugdíjasok, hatalmas autók, gondozott kertek...
egy tipikus diner-ben vacsoráztunk... direkt nem menüt kértünk mert abban lett volna desszert is :) egy sima tésztát kértem csirkével... kellett hozzá választanom levest, saláta öntete + innivalót :) aztán kihozták a csirkés levest, isteni finom volt... aztán jött a saláta.. hatalmas adag: akkor éreztük Petivel, hogy jóllaktunk :) mire hatalmas tálon elém raktak két hatalmas szelet husit + 1 !külön! tálon a nagy adag tésztát... el se akartam hinni... hát meg is maradt másnap ebédre a 2/3-a :))))))) az innivalót persze ingyen újratöltik :) és mndig adnak 1 pohár friss vizet alapból :))))) nem semmi :-D