Zsófi szerint a cím inkább Találkozás New York City-vel kéne legyen, de hát a laptop az én ölemben van, így a döntés az enyém volt :)
Ja és annyit még leírnék a bloggal kapcsolatban, hogy érdemes a régi postokat is meglesni néha újból, mert képeket teszünk fel mindig utólag, illetve Zsófi is néha utólag ír hozzá dolgokat. Szóval olvassatok minket :)
Zsófi és Peti (ezt most kivételesen közösen írjuk):
Hát eljött ez a nap is, nekiindultunk felfedezni New Yorkot. Ez még inkább csak egy ismerkedés volt, mert most még csak egy fél napot tölötöttünk ott. Mikor beértünk kocsival a városba, nem győztük kapkoni a fejünket, de volt is rá időnk, mert olyan dugó volt, hogy még fényképezni is tudtunk az álló kocsiból :)
Hatalmas házak mindenfelé amerre csak a szem ellát. Egy kis kitérő, de épp két mókus kergetőzik a melletünk álló fán. Rengeteg mókus van errefelé. Szóval araszolunk a dugóban, és körülöttünk az a feeling, amit edig csak a filmeken láttunk. Sárga taxik mindenfelé, embertömeg az utcán. Aztán végre beértünk a parkolóházba, ahol olyan verdák parkoltak hogy nem tudtam hová kapjam a fejem. Porsche, Viper, hatalmas dzsippek és még sorolhatnám.
A legmegdöbentőbb az volt mikor kiléptünk a parkolóból és meghalottuk NY-ot. Hihetetlen zajos: hangzavar, emberek, beszéd, kiabálás, építkezés, dudálás, autók, csilingelő biciklitaxik... egyszerűen még a saját hangomat se hallottam...
Gyönyörű magas házak között sétáltunk végig a nevezetes utcákon, majd betértünk egy könyvesboltba. Be is szereztünk néhány szuper akciós példányt :)))) Zsófi kedvéért :)
Eután következett a Macy's New York... hát az megintcsak lélegzetelállító volt: mentünk fel a mozgólépcsőkön: hatalmas alapterületen újabb és újabb szintek, szuperelegánsan berendezett kínálat, hatalmas választék, még szemmel se tudtuk végigpásztázi az egészet, s végül felértünk a !kilencedik! emeletre. Picit elment az idő :))))) és Peti morci volt, hogy nem értünk a férfi részleghez :))) mint utóbb kiderült az !külön épületben! volt :))))))))))
Voltunk egy NY szuvenír boltban is, ahol mindent kehet kapni, amit el tudsz képzelni... többek között ezerféle hűtőmágnest :) hallod ezt Márti? :)) nehéz dolgom lesz...
Útközben találtunk NY-i zsarukat is :) Petinek lett közös NYPD-s fotója, ezt külön Gyula figyelmébe ajánljuk :)
Hamar elment a nap, jöhetett a vacsi a TGI's Friday-ban: eddigi legfinomabb élményünk volt :) igazi amerikai desszertekkel: végre Peti is megkóstolhatta a cheesecake-et :) sajttortát :) + peanutbutter cake :) mogyoróvajas volt a másik...
Kilépve a kajáldából már NY fényeivel tárult szemeink elé...
villódzó reklámok, neonok, világító felhőkarcolók, hatalmas élet volt este 22kor is, embertömeg, boltok... a nagyobb kereszteződéseken őrület: rendőrök irányították át az autókat + embereket idegesítő sípot fújkodva... rá is fért, mert amúgy sokan a piroson mennek át folyton....
Na Zsófi végül csak átvette az irányítást, na mind1. Azért a végére akkor egy kis pisitéma, hogy a rajongók ne csüggedjenek :) Íme egy wc összehasonlító tanulmány:
Az amcsi wc-k nagyon furák. A csészében állandóan áll a víz, így elég nehéz csobbanásmentesen alkotni :) Balázs biztos tudna rá valami jó kis receptet. És amikor lehúzod itt is hihetetlen brutál vákum szippantja ki az egész tartalmát. Elég durva (dúúúrva). Majdnem mint a repülőn :) Épp ezért bár van wc kefe de szinte sosem kell használni. Amúgy korrektek és kulturáltak az itteni wc-k. Najó, abbahagyom, mert Zsófi már ezért is ki fog nyírni :))